Kaszás Máté: ÉG NÉLKÜLI ESTE

Történetek az önmagából élő emberről (és más írások)


Kaszás Máté

…MA

 

Most, hogy a mama meghalt, előkeresem majd a régi fényképeket róla és rólam; egyiken, emlékszem, még a kar­ján tart engem, ördögsapka van a fejemen, fölöttünk diófa­levelek látszanak, hátunk mögött egy halom hasított fa, és a házunk vége is jól kivehető: a padlásajtó, a létrával.

A diófát azóta kivágta a szomszéd, az övé volt, csinálha­tott vele, amit akart.

Megvárom, míg kiviszik a mama testét a temetőbe, és új­ra a régi némaságú lesz a belső szobánk, megvárom, és megkeresem a szekrényben a fényképeket. Megkeresem és elégetem őket, itt, az ud-varon, ahol a diófa állt régen. Elége­tem, hogy nyoma se maradjon a mamának.

De most még nem mozdulhatok el a helyemről, fi­gyelnem kell az érkezőket, akik fájdalmas arccal jönnek hozzánk elsiratni a mamát, innen, távolról kell őket figyel­nem, kezemben a fényképezővel, és mon-dani magamban minden érkezőnek: „... igen, kérem, meghalt a mamám...”

Próbálom lassan, hangsúlyosan ismételgetni, hát-ha elin­dít valamit bennem: meghalt a mamám... a mamám meg­halt, kérem... – Egyelőre nem érzek sem-mit sem.

Tudom viszont, hogy a belső szobában a nagy-tükör még mindig fehér lepedővel van letakarva; villany helyett a csonkig égett gyertya világít, a redőny leeresztve, behúzva; anya eltüntette a befőttes-üvegeket a szekrény tetejéről; a fényképezőgépemet kerestem reggel, úgy keveredtem újra a szobába; hihetetlenül hideg volt benn.

Pedig tegnapelőtt még én feküdtem ott.

A beszédnek nincs hangja; a köszönés jó napot, de lehet, hogy mást mondanak, akik a mamát elsiratni hozzánk jönnek: „Kalapot...!” „Add ide a kula-csot!...” – in­nen, a farakás mögül, ahonnan mindent jól megfigyelhetek, csak tátogni látszanak a szájak.

A szomszéd Pali bácsi is itt van, őt is gyorsan lefényképe­zem; épp a lépcsőre helyezi a talpát, gon-dolom, forró lehet neki a mi lépcsőnk, sorra lefény-képezek mindenkit, aki a ma­mát utoljára látni akarja, pedig nincs is film a gépemben.

Pali bácsi egyszer így szólt a mamához: „Hé, Bözsi, bl-e-e!” – és kinyújtotta rá a nyelvét. A mama nem tudta kinyúj­tani a nyelvét, mert már kint volt neki, viszont köpni sem tudott, pont a nyelve miatt, így aztán csak lecsurgott a nyá­la az állára, az álláról a földre, és mentünk hazafelé.

Ha megnövök, vennem kell egy kőkeresztet a mamának, megígértem neki – (lám: a Bíró Rozi néni is eljött, rozma­ring van a kezében!) –, ha lehet, akkor olyat, amelyikre szo­morúfűzfát véstek, vagy olyat, amelyikről fehér galamb ha­jol a sír fölé. Szerintem azért hívott magához tegnap a mama, hogy meg-mondja, pontosan milyen legyen. De mire a szobájába értem, már nem mondott semmit sem.

„Köszönni és felelni, ha kérdeznek!”

„Hogy ne kelljen szégyenkezned miattam, mama?”

„Ja, ja!...”

„De hiszen inkább én szégyenkezek temiattad, hogy még mindig hülye vagy...”

„Én nem vagyok hülye. Az ilyen az nem hülye. És különben múlik is...”

„Múlik, múlik, de azért még hülye vagy, mama, mindenki mondja...”

A nagytükör a belső szobában fehér lepedővel van leta­karva – nem tudom, miért, állandóan csak ezt látom magam előtt, még akkor is, amikor pedig az érkezők arcát nézem.

A lepedőn senki emberfia nem feküdt még – így mondta nekem anya. Mert az nagyon fontos, mond-ta, hogy új le­gyen. És hogy az emberek lássák, hogy új. Szerinte vannak olyanok, akik szándékosan keresik másnál a hibát, és ha eb­ben nem, akkor abban, ha itt nem, akkor ott – találnak is rendszerint, és attól ők boldogok.

Anya semmit nem aludt, így mondta reggel. Megfürdet­te, felöltöztette, és beállította imára a mama kezét. De már nem tud sírni. Csak azért tartja arca elé a zsebkendőt, hogy ne lássák, hogy nem sír. Talán jobb is, hogy nem aludt éjjel, így legalább gyűröttebb, fájdalmasabb az arca.

Neki most már se anyja, se apja, se testvére! – ezzel éb­resztett. Néztem ahogy sír, és azt mondtam neki, de hiszen mindig mondtad, az lesz a meg-könnyebbülés nekünk is, meg a mamának is, ha végleg eltakarodik a föld színéről.

Még jobban sírt. Azt mondta, ő ilyet nem mondott, de ha mondta volna is, ezt én nem ért-hetem, ne beszéljek olyanról, amit nemértek.

„Jó, de akkor ma nem megyek iskolába” – mondtam.

„Nyugodtan elmehetsz – mondta. – Nem ma lesz temetve.”

„De én nem akarok iskolába menni! Most igazán van rá okom, hogy ne menjek. Csak beírod az ellenőrzőbe, hogy haláleset miatt, és kész...”

„Annyira rossz neked az iskola?”

Kinéztem az ablakon. Mintha még most is ott állna a határon a szomszéd diófája! De az nem lehet, gondoltam, mert akkor nem ma lenne...

„A tanító – feleltem. – Göndör a haja, és mindig visszaküld az ajtóból, hogy tisztességesen köszönjek...”

„Miért, te hogyan szoktál köszönni neki?”

„Dicsértessék a Jézus-Krisztus!”

„És szerinte hogyan kell?”

„Úgy, hogy: előre!”

Anya értetlenül nézett rám, majd el­unva az arcomat, ellépett a közelemből, az ablak elé állt, és magában motyogta: „Göndör a haja!...”

„A tejcsarnoknál, a lépcsőfeljárón, múltkor megszorongatta hátulról a nyakamat – mondtam. – Pedig csak hunyóst játszottunk.”

Anya egyáltalán nem figyelt már rám, benyúlt a párkány muskátli­jai közé és leszakított egy száraz levelet. Azután az ablaküveg kitört sarkát igazította meg.

„Istenem!” – mondta.

„Nem tudtam hátrafordulni – folytattam. – Olyan erősen szorította a nyakamat. Nem tudtam, ki az...”

„Emlékszel – mondta anya, és a muskátli száraz levelét morzsolgatta –, mindig itt nézett be...”

„Nyújtogattam a kezem, így, alulról hátra, hogy majd megfogom valahogy, de nem értem el, ha el­érem, biztos hasba vágom...”

„Hányszor benézett itt! – sóhajtotta anya. – Föl­kelt a díványáról, éjjel is, ha nem tudott aludni, fölkelt és benézett. Pedig bent is ugyanolyan sötét volt, semmit semláthatott...”

„Elmondtam már mindenféle baromnak, ökör-nek – mondtam –, és még mindig nem engedett el...”

„Tegnap éjjel meg – folytatta anya –, mikor kinéztem rá, azt mondta, vigyem el a pazderját a sa-rokból, mert lángot fog...”

„Már majdnem sírtam – mondtam. – Nem akar-tam sírni, de már majdnem sírtam. És akkor hirtelen elengedte a nya­kamat...”

„Milyen pazderjáról beszél, édesanyám, kérdez-tem – mondta anya. – Nincs itt semmilyen pazderja. Igyon talán egy kis rumot!”

Rumot ivott a mama. Kis üvegben mindig ott volt a rum az ablakban. Hatalmas vitorlás hajó szállí-totta a rumot, hánykolódott a hullámokon. De így is megérkezett, havonta-kéthavonta mindig megérke-zett, lehorgonyzott a virágcserép mellett, ugyanaz a hajó, fekete.

„De hisz már mondta máskor is a pazderját! Már mondta, anya!...”

Sokszor látott pazderját a mama. Anya olyan-kor meg­kérdezte tőle, hol az a pazderja, mondja meg a mama, hol van, ha megmondja, hol van, akkor ő összesöpri és kiviszi. S hogy a mama azt mondta volna erre: mi hol van, te lány?! Anya pedig azt felelte: hát a pazderja, amiről beszélt édesanyám. S hogy a mama ettől felbőszült volna, ne nézze őt bo­londnak, mondta, tudja ő magáról, hol van, azt is tudja, hogy mi lesz; meghal – így mondta; az lesz, hogy meghal, neki ez most mindennél fontosabb, úgy gondolja, lesz egy pillanat, amikor megláthatja azt, „ha kíváncsi vagy rá, ülj le ide, és várj, talán tudok valahogy jelezni, lehet, hogy a ke­zemmel, majd nézd meg jól a kezemet!...” – S anya csak annyit szólt erre: „Mindig ilyeneket beszél, édesanyám, a papot is háromszor kihívatta, tudja-e, hogy tavaly is kihí­vatta, nem olyan könnyű ám meghalni, édesanyám!...” „Már mondta a pazderját, hallod, anya, már mondta!” Anya fölesz-mélt; máris folytatta a dolgát: föl­borzolta a szalma-zsákot, a dunnát szélénél fogva megrázta, behajtotta. Végül alig hallhatóan megkérdezte:

„És te mit csináltál, amikor elengedte a nyakadat?”

„Behúgyoztam – feleltem, és kedvetlenül öltöz­tem tovább. – Itt jöttem át a gáton – magyaráztam –, itt ro­hantam keresztül, mindenem csurom víz volt, sírtam, és mindenem csurom víz...”

Anya, befejezve az ágyazást, a ruhásszekrény elé állt, ki­tárta a szekrény nyikorgó ajtaját, a fölső polcról leemelt egy selyempapírba csomagolt fekete pamut-kendőt, akkurátusán kibontotta, meglobogtatta, és – mintha csakis erre készült volna mindig – könnyed mozdulattal a fejére kanyarintotta.

„Szerinted – szólt, és megperdült, akárha tükör előtt áll­na –, szerinted milyen?...”

Néztem rá komolyan. Annyit mondtam hidegen:

„Mintha nem is te lennél. Mintha a mama...”

Anya azonnal lekapta a kendőt a fejéről és kiszaladt a szobából, nem is jött már vissza.

„Na és én! – kiáltottam utána. – Velem most mi lesz?!...”

De anya ezt nem hallotta meg; az is lehet, hogy nem akarta meghallani – mindegy, én már eldöntöttem akkorra: iskolába nem megyek.

Nem tudom még, hogyan fogom meggyászolni a ma­mát. Nem is biztos, hogy meggyászolom. Nem gyászolom meg, szerintem úgy lesz jó. A szemfödél alól kilógó mez­telen talpát nem locsolom meg szenteltvizes rozmaringgal, ahogy a szülék csinálják. A kőkeresztjére sem lesz szomorú­fűzfa vésve. És galamb sem hajol majd a sírja fölé. De még, azt hiszem, általam kőkeresztje sem lesz a mamának, mert minek is legyen!

És hogyha holnap a tanító megkérdezi tőlem: halljam, hol voltál tegnap?, majd azt felelem neki nyugodtan: a Holdban voltam, tanító úr, a Holdban!

S igazán az fáj legjobban, hogy olyan nagyon nem is hazudok neki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

4. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

5. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos

► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól

pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu

6. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park és Népi Fajátékok Újratöltve! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

7. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

8. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

10. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

11. TRYSO HUNGARY KFT.

► CSAK TISZTÁN SZÉP! AUTÓMOSÁS-AUTÓÁPOLÁS FELSŐFOKON

budakeszimoso.hupont.hu

12. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

13. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

14. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

15. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

16. IVI Angel és az IVI Angel World

► "Mosolyogj, mert a mosoly nem kerül semmibe...Mosolyogj, mert egy mosoly megváltoztathatja egy ember egész életét" (IVI Angel)

iviangelworld.hupont.hu

17. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

18. RESTIBÜFÉ

► VECSÉS Bajcsy Zs.u.1. alatt működő büfénkben várjuk szeretettel kedves vendégeinket, ahol válogathatnak 12 féle hamburger, lángos, szendvics, különböző sültek és csak itt kapható házi specialitások közül.Házhozszállítás 2000Ft felett!

restibufevecsesen.hupont.hu

19. Villanyszerelés a hét minden napján 0-24 óráig mobil: +36/20/519-2843

► Villanyszerelés, riasztószerelés, kaputelefon szerelés, kaputechnika

leszkocsaba.hupont.hu

20. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

21. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

22. MAGYAR CSATORNÁK ÉLŐBEN ONLINE TV

► Ingyenes online tv-s oldal,kattintsatok rá MEGÉRI!!!!!

magyar-csatornak.hupont.hu

23. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

24. ♥(:CiCa MiNdig:)♥

► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)

cat-cat.hupont.hu

25. Aszfaltozás, Mart-Aszfaltozás kátyúzás Garanciával Országosan kedvező áron

► Aszfaltozás, útépítés, kátyúzás, öntött aszfaltozás cégeknek, önkormányzatnak, magánszemélyeknek egyaránt. Tel. 0630/9391033!!Baranya megye Bács-Kiskun megye Békés megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Csongrád megye Fejér megye Győr-Moson-Sopr Pest megye

garancia-aszfalt.hupont.hu

26. css kodok & HTml kodok a hotdogra és más weblapokra is !

► weblap Fejlesztés csak a hotdogon !!

csskodok.hupont.hu

27. Anubisz rejtélyes Háza

► Ha szereted az Anubisz házát akkor feltétlenül ide gyere!

anubiszhaza.hupont.hu

28. Bontókalapács, akkor GÉPEM kft. Törőfej javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártás.

► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, törőfej alkatrészek gyártása, forgalmazása, bontótüske gyártás, hidraulikus szerelékek forgalmazása kotrógépekhez.

bontokalapacsjavitas.hupont.hu

29. naruto-harcai.hu

► érezzétek jól magatokat

naruto-harcai.hupont.hu

30. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

31. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

32. NAPKEZŰ..............................Kézápolás műköröm építés

► Egy nő külsejének - csakúgy, mint az ápolt szép haj - meghatározó része a szép köröm is.Többletszépséget ad, így Önbizalom növelő szerepe is lehet!

napkezu.hupont.hu

33. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

34. Loondy Szalon

► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.

szalon.hupont.hu

35. SZTÁRLEXIKON

► Keressd a sztárt és megtalálod!Itt!

mindensztar.hupont.hu

36. SIMONTORNYAI KÉZILABDA KLUB

► Köszöntünk Minden Kedves Látogatót az Oldalunkon! Kellemes időtöltést! https://www.facebook.com/Simontornyai-K%C3%A9zilabda-Klub-106390262091931

simontornyaikezilabdaklub.hupont.hu

37. Versek "Kaloda-vers", vagy akrosztichon egy rég elfeledett verselési forma.

► Valamikor Tinódi szignálta így műveit, majd Ballasi és Ilosvai játszottak ekképp a betűkkel.

kaloda-versek.hupont.hu

38. Az oldalam elköltözött !!!!!.

► Itt megtekintheted összes rajzomat hetente új érdekességekkel. http://www.facebook.com/Drawing.Robi.2002

foglalkozas.hupont.hu

39. Nyírlövő Községi Önkormányzat

► Nyírlövő: múltunk és jövőnk!

nyirlovo.hupont.hu

40. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

41. Minden, ami baromfi!

► Ez az oldal baromfikról szól, tenyésztőknek hasznos tippeket ad és kezdő baromfitenyésztőket tanácsokkal segíti. Számos baromfival foglalkozik az oldal, mindenről van egy kis érdekesség. Heti szinten új dolgok vannak itt. Jó időtöltést a honlapon! ;)

mindenamibaromfi.hupont.hu

42. Ez az oldal rólad szól!

► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!

te-oldalad.hupont.hu

43. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13

► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13

szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu

44. vicces képek és kodok és álatok.

► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté

matekajatek.hupont.hu

45. IKREK HOROSZKÓP

► MILYEN EMBER AZ IKREK CSILLAGJEGY SZÜLÖTTE? IKREK ASCENDENS. IKREK FÉRFI ÉS IKREK NŐ JELLEMZŐI. SORSELEMZÉS, SZÁMMISZTIKA, JÓSLÁS, HOROSZKÓPOK, PÁRKAPCSOLAT ELEMZÉS, KARMA, IKREK DRÁGAKÖVE, GYÓGYÍTÓ KÖVEK

ikrekcsillagjegy.hupont.hu

46. FAPISTA ÉS FAJANKÓ ASZTALOS MŰHELYE-HETVEN ÉVI GYAKORLAT

► A természetben létrejön,mi eszközöket,bútorokat gyártunk belőle és kik ebben a környezetben élnek a természethez közel érzik magukat.

favitrin.hupont.hu

47. - § - DR. BABOS CSABA EGYÉNI ÜGYVÉD - § - 2800 TATABÁNYA, KODÁLY TÉR 9.

► Dr. Babos Csaba ügyvéd Tel: 06-30-6202-382, 06-34-300-739 drbaboscsaba@gmail.com - Cégalapítás és módosítás, ingatlan adásvételi szerződések, munkajog, képviselet büntető és polgári peres eljárásokban, cégek állandó jogi képviselete, válóper

babosugyvedtatabanya.hupont.hu

48. Girls on the top

► A Girls on the top ennek az oldalnak a jelszava.Itt a leghíresebb angol ill.magyar színésznőkkel énekesnőkkel foglalkozunk

nessatisdale.hupont.hu

49. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

50. Árva Angyal

► Itt sok sztárról van szó ha szereted őket nézd meg találsz itt tartalmokat, szereplőket és néhány kvízt remélem mind tetszeni fog

szereplok.hupont.hu

51. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

52. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

53. Minden amit a vámpírokról tudni akartál...

► Ezen az oldalon megtalálod kedvenc vámpírjaid legfrissebb híreit, képeit, és még sok minden mást, legyen szó könyvben megformált vagy filmekben látott vámpír alakokról!!

vampire-forever.hupont.hu

54. Noncsi! Csak egy lány a sok közül!

► Az élet nem egy tündérmese! Ahogyan senkié így az enyém sem! Aki szeretne betekinteni egy érdekes életbe azoknak ajánlom ezt a blogot! :)

noncsi-lovasblogja.hupont.hu

55. Üdvözlünk! Ha már itt jársz, akkor nézz szét!:)

► ♥ az istálló->az otthonom.♥ ♥ a lovam-> a szerelmem.♥ ♥ a lovasok-> a barátaim.♥ ♥ lovaglás -> az életem.♥

nyeregbefel.hupont.hu

56. Elektromos kerékpár javítás, roller szerviz.

► Elektromos roller javítás, elektromos kerékpár szerviz, robogó javítás, mozgáskorlátozott jármű javítás, elektromos gyermekjáték javítás. Elektromos robogó, roller és kerékpár alkatrészek. Roller defekt javítás, tömörgumi felrakás.

ebikeszerviz.hupont.hu

57. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

58. Hullámospapagájaim

► Képek a tenyészetemből.

hullamospapagaj-feco.hupont.hu

59. Jégkorszak forever!!!!

► Aki szereti (vagy imádja) a Jégkorszak-filmeket annak itt a helye!!

jegkorszak-ever.hupont.hu

60. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

61. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

62. ·٠•ღ Esztó honlapja.. ღ•٠·

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

esztcsoldala.hupont.hu

63. Begonia

► Köszöntelek kedves látogató.Első honlapomat probálom elkészíteni ami remélem sikerülni fog.Ha tetszik latogassál még el hozzám.Sosem lesznek barátaid,ha hibátlan embereket keresel!

begonia.hupont.hu

64. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

65. Wellness Babzsák

► Babzsák a kényelmet és nyugalmat választóknak

babzsak-ajandek.hupont.hu

66. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

67. Lovakról lovasoknak

► Itt megismerheted a lófajtákat, és lovaglási formákat. Megismerkedhetsz a lófelszereléssel is.

lovaglasimodok.hupont.hu

68. növények

► ITT MEGTUDSZ MINDENT KYLIE MINOGUE RIHANNA JENIFER LOPEZ MADAGASZKÁR ANGOL PARIS HILTON FÉRHEZ MENT FLAMINGÓVIRÁG GUZMÁNBROMÉLI KÉPEK DALSZÖVEGEK

kylie.hupont.hu

69. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

70. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

71. Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete

► "MIKÖZBEN MEGPRÓBÁLUNK MINDENT MEGTANÍTANI GYERMEKEINKNEK AZ ÉLETRŐL, GYERMEKEINK MEGTANÍTJÁK NEKÜNK, HOGY MIRŐL IS SZÓL AZ ÉLET"

dnagycsalad.hupont.hu

72. Balku Sándor - faipari technikus, asztalosmester

► Bútorasztalos, konyhabútor, kertibútor, nyílászáró, irodabútor, faház, kerítés, korlát, harangláb, templomi pad, templom belső, ágykeret, filagória, kerti pad, egyéb tömegcikkek(pl. madárodú, vadetető, stb)

asztalosm.hupont.hu

73. KOZMETIKAI TETOVÁLÓ SZALON és KOZMETIKA

► Minőségi kozmetikai szolgáltatással és szeretettel várok mindenkit Békéscsabán Szt. István tér 9. alatt a BELVÁROSI SZÉPSÉGSZALONBAN ahol kellemes körülmények között szépülhetnek a Vendégeim. Üdvözlettel: Mészáros Szilvia kozmetikus

kozmetikaitetovaloszalon.hupont.hu

74. Kézműves oldal

► Az oldalamon megtalálsz minden olyan dolgot, ami egy kis kézügyességet igényel, az egészen apró gyöngyöktől a falfestésig. creativegirl.hupont.hu

creativegirl.hupont.hu

75. Minden dolog ami klassz

► -

agilapja-talaljfilmeket.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 77
Heti: 176
Havi: 198
Össz.: 40 507

Látogatottság növelés
Oldal: ...MA
Kaszás Máté: ÉG NÉLKÜLI ESTE - © 2008 - 2026 - kaszas-mate-uj-konyve.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »