Kaszás Máté

PONKÓMÁLÓDÓ

(részlet)

A Keleti-Somos lankái

 

Atalai Farkas, a verőcei harangozó, a tavaszi barkanyílás idején akadt fönn a barkafán, lenn, a Keleti-Somosban, méghozzá azon a kampós ágon, amelyikről nem sokkal előbb ő maga metszette le ollójával a legszebb barkahajtást. Az Arnold fia ajándékozta bő ujjú pulóver volt rajta, s az akadt belé hátánál az ágcsonkba, de olyan csavarosan, hogy az idős, közel kilencven kilós harangozó sem lefelé, sem fölfelé nem menekülhetett a fogságból. És hiába hogy kezében volt a metszőolló, oda,  hátulra  nem  ért el vele, hogy vagy az ágcsonkot tőben elnyiszitelje,  vagy a pulóver anyagát kikerekítse; lógott a fa koronájának közepében, mint egy magamagát odavarázsolta madárijesztő, és felváltva hol a fiát szapulyozta a „nyavalyás gúnya" kiválasztása miatt, hol meg saját vén fejét, hogy kellett őnéki hamvazószerda előtt fára mászni. Abban bizonyos volt, hogy emberi segítségre nem számíthat, nem jár errefelé a völgyben senki ilyenkor télvégén, legföljebb maga a Gondviselő könyörül meg rajta. Már csak azért is reménykedett ebben, mivel hogy épp a templomba, a barkaszentelésre választotta Atalai a fa legszebb hajtásait. De azt is sejtette ha így szitkozódik a vakvilágba, onnan fölülről sem remélhet szabadulásához irgalmat. Az ágcsonkon lógva végigtekinthetett a Keleti-Somos lankáin, a nyárfák, csigák, gombák és madarak birtokolta völgykatlanon. S noha alkonyattájt épp arra lovagolt a vadőr ateista Lingl Áron, csizmájában az elmaradhatatlan lakkozott nyelű fokossal, Atalai, ismerve a vadőr pökhendi modorát, templom-gyűlöletét, inkább gáncsoskodó, semmint segítő természetét, kérdésére, hogy: „Kendet meg mi léte, öreg?", nem is válaszolt az érkező lovasnak, noha a nyelvén volt már a szó: Hagyd már, te mihaszna, láthatod, mi lét, inkább szállj le a nyeregből, és vegyél innét le, különben itt pusztulok. „Úgy látom – mondta a vadőr –, nem a nyakán lóg." – És előhúzta tubákos szelencéjét, megtömte a pipáját dohánnyal, s máris jókora  füstfelleget kanyarintott maga körül. Bár azon lógnék – morgolódott magában Atalai –, akkor nem szégyenkeznék most. „Talán a gömbvillám röpítette kendet oda?" Kórságot! Gömbvillám! – gondolta a harangozó. Fölmásztam egymagam. „Nem szédül?" – kérdezte Lingl Áron. De Atalai még erre sem felelt. „Aztán imádkozott-e már az Atyához – szólt a lovas elmenőben –, hogy levegye kendet onnan?" Lesegít az, te nyavalyás – sóhajtotta Atalai –, ha itt lesz az ideje. „Mert ha szépen imádkozik, biztosan leveszi kendet onnan. Hisz kongatott már neki épp eleget, nem igaz?" De erre már teljes indulatával felnyögött a fogoly harangozó: „Távozz tőlem, Lingl Áron!" – És az ágcsonk abban a pillanatban reccsent egyet: Atalai Farkas kilencven kilójával a földre pottyant. „Na ugye, megmondtam" – kiáltotta Lingl Áron – és (szinte ijedten) megsarkalta lovát, s csillogó fokosát szorongatva elvágtatott. Ám a vasárnapi istentiszteleten – mi késztette rá, senki sem tudta – jelen volt a templomban. De még annál is meglepőbb tettre ragadtatta magát  valahányszor  az öreg Atalaival szembetalálkozott: magasan megemelte néki a kalapját, s mindaddig a feje fölött tartotta, míg Atalai lemondóan rá nem legyintett: „Hagyd már, gyerök, hagyd!"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: A Keleti-Somos lankái
Kaszás Máté: ÉG NÉLKÜLI ESTE - © 2008 - 2024 - kaszas-mate-uj-konyve.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat