Kaszás Máté
Quid nunc?
I.
a macska
Elegáns öltözetű, sápadt fiatalember üldögélt a Szülészeti Klinika parkjában, és ábrándozva nézte a sárga levelet gereblyéző asszonyokat a fák alatt, hallgatta csicsergő hangjukat. Egyikőjük azt mondta: „Irmuskának nem lett volna szabad visszamennie ahhoz a goromba emberhez, hiszen tudhatta, az olyan hele-hüle, semmilyen se!...” A másik az égre meredve töprengett: „Milicskó, vagy Milcsikó... Az is lehet, hogy Milicsicskó...” A harmadik, lila pacskerban, jót nevetett: „No hiszen, ha tehetném, én is csak olyan álmot álmodnék, melyben nincsenek tigrisek... Ha-ha!”
Fürge, fekete macska settenkedett a levélkupacok körül. Amikor az asszonyok megálltak, kacarásztak, a macska is megállt, bal mellső lábát lépésre készen mindaddig mereven kitartotta, míg újra meg nem zörrent a gereblyék alatt a száraz avar. Akkor aztán befurakodott a frissen felpúpozott kupacba, és hempergőzve széjjeltúrta.
A fiatalember egy vékony fűszálat tartott az orra alá, megszagolta, forgatta, közben az órájára nézett: „Meglehet...!” – Mosolyogva, bizakodva mondta magának: „Meglehet...!” – Föltekintett a távoli, fehér szárnyú ablakokra, az ablakokban különböző színű és feliratú reklámszatyrok sorakoztak, a reklámszatyrok elálló fülei, innen messziről nézve, hervadt virágoknak látszottak. Még csak tíz óra múlt, de az étkezdében már készülődtek az ebédhez, hallani lehetett az edények tompa koccanását.
„Tegnap nem mondtam el neki... – Míg tűnődött magában, a fiatalember a sündörgő, fekete macskát követte tekintetével. –... Álmomban egymás mellett kerékpároztunk egy napsütötte, nyílegyenes úton. Káprázatos nyár volt, és oly béke a szívemben, amilyen még soha. Ez a kerékpártúra az egész világ szeme láttára zajlott, ő gyönyörű, fehér menyasszonyi ruhát viselt, nekem pedig szalmakalap volt a fejemen. Valamiért megkülönböztetett figyelmet, tiszteletet kaptunk, de nem tudom, akkor sem tudtam, miért. Ugyanakkor távolabb két kisgyereket láttunk, akik fáradtan hazaérkeznek a messzi útról, és éhesen a szénába nyúlnak tojásért, hogy végre egyenek...” – Óvatosan szájába vette a fűszálat; vigyázott, ne harapja át. – „Tudom, hogy fölkeltem éjszaka. Tudom, hogy kimentem és lesöpörtem a morzsát az asztalról. De nem emlékszem, hogy kihajítottam volna az ablakon. Nem, egyáltalán nem emlékszem.” – Szeme sarkából már a porta ajtaját kémlelte.
A porta ajtaja nagy lendülettel kitárult, és egy középkorú, őszes férfi lépett ki az udvarra. Mögötte, a tárt ajtóban, tarkapongyolás fiatal nő állt. A nő keservesen sírni látszott: arca, tekintete rimánkodóan könyörgő volt: „...o...á...i...a... !” – ilyen hangokat lehetett leolvasni a szájáról.
Az őszes hajú férfi mérgesen rálegyintett: „...i...u...a...!” – És határozottan elindult az úton lefelé, egyenesen a kocsijához sietett, kinyitotta a jobb oldali ajtót, a táskáját a hátsó ülésre hajította, fél lábbal már az autóban volt, amikor a portás rekedt hangja megállította.
„Doktor úr! Akire várni tetszett, most vonalban van!”
A fiatalember hol jobbra, hol balra mozgatta nyelvével a fűszálat. Kevés sósat érzékelt az imént, ám az íz, érdekes módon nem onnan szivárgott a nyelvére, ahol a zsenge zöldet megharapta.
Az orvos közben dörmögve visszalépett a kocsiból, és elindult a porta felé. Pár lépés megtétele után azonban hirtelen megállt, s magasra lendített karral intett a portásnak:
„Tartsa! Odamegyek a kocsival.”
A fiatalember most vette észre, hogy az orvos autója szorosan egy betonvályú mellett áll (a vályúban pöttöm virágok kornyadoztak a napon); ezek szerint, szögezte le magában, a doktor azért nem tudott az imént balról beszállni az autójába, mert a bal oldali ajtót nem tudta kinyitni a vályútól...
Közben a kocsi motorja felpörgött, s a jármű fötörve, csikorgó kerekekkel, hirtelen meglódult hátra.
A tarka pongyolás nő, a könnyes szemét törölgetve, akkor lépett le az útra. Amint a feléje tolató autót megpillantotta, bizonytalanul megállt. S mivelhogy az autó tovább robogott feléje, a nő sasszézó mozdulattal megkísérelt fél fordulatot tenni oldalra. Ám forduláskor a lába teljesen belegabalyodott a hosszú pongyolába, s a nő egyensúlyát vesztve, teli zsákként, elvágódott az aszfalton.
A fiatalember azonnal fölpattant a padról. Ahogy kiáltásra tátotta a száját, foga közül kipottyant az agyonrágott fűszál:
„Basszon...! Nem látod!...”
A pongyolás nő, ahogy földre zuhant, ösztönösen máris hempergőzni kezdett, be az árokba. Végül is sikerült épségben kitérnie a gyilkos kerekek elől.
Nem így a macskának.
Amikor a fiatalember az autójával száguldozó orvosra bőszen rákiáltott, az asszonyok már javában hajkurászták az állatot: „... Nem mész!... Nézzétek: mindent széttúrt a rohadék!...” A lila pacskeros messzire hajította a gereblyéjét, társai pedig tovább csapdostak söprűvel, vellával: „Sicc! Te szemét!...”
Az árkon-bokron át riadtan menekülőt végül az orvos autójának bal hátsó kereke állította meg örökre. Éles, rövid nyivákolás, és egy tompa mély buffanás – ennyi hallatszott a kocsi alól.
II.
gerbera
A fehér köpenyes nővér előrement a folyosón, a férfi sietve baktatott utána, nem beszéltek, a lépteik kopogtak csak a szürke mozaiklapokon. A nő végül megállt egy ajtó előtt, s tekintetével jelezte a férfinak: itt várjon! A férfi egyik keze a zsebében, másikkal a reklámszatyrot szorította. Kis idő múlva kijött a fehér köpenyes, még mindig nem szólt semmit, csak félrehúzódott a nyitott ajtóból, hogy a férfi szabadon besétálhasson.
Világos, kicsi szoba volt; az asszony hanyatt feküdt az ágyon, mellig betakarva, két karja a paplanon, a feje alatt három párna. Amint megpillantotta a férfit, ajka erőtlenül széjjelnyílt, de nem tudott szólni, csak nézte. Aztán a feje párszor megrándult, a mozdulattól a haja kissé előreomlott, s ahogy előreomlott, egy zsíros tincs még hosszan lengedezett oldalt, a halántékánál. Közben, mintha mondta volna: „Isten!...” – Behunyta a szemét, darabig így maradt, lassan, teli tüdőből szívta be a levegőt, végül fölnézett a férfira, de máris elfordult tőle, s inkább a falat bámulta némán.
A férfi bizonytalanul előre lépett: „Nyugalom!...”
Az asszony épp csak reá tekintett: „Meghalt...” – Mintha a szó akarata ellenére kicsúszott volna a száján. Mintha egészen mást akart volna mondani: „Hogy vagy?”
A férfi az ágy mellé állt, leguggolt, gyengéden megérintette az asszony lecsüngő kezét, megszorította.
A nő mélyeket lélegezve előre-hátra bólintgatott a párnán.
A férfi csak fogta, szorította a meleg, puha kezet, aztán sokára fölegyenesedett, és elkezdte lassan kipakolni az asztalra, amit hozott. „...Körte. Keksz. Üdítő...”
Az asszony oda sem tekintett. „Rengeteg vérem elfolyt. Rengeteg vér!... De mit számít a vér!...”
A férfi óvatosan kihúzta a fiókot, beletekintett, látta, hogy üres. A kekszet, körtét, dobozos üdítőt gondosan elhelyezte a fiókban. Csak azután nézett, lopva, az asszonyra. A kimerültségtől megnyúlt, sápadt arcot nézte, ahogy a ráeső fényben márványosan föl-fölragyog.
A nő rekedt hangja megzavarta: „Mit mond az orvos, meddig bírom?...”
A férfi, mintha nem is neki szóltak volna, benyúlt a szatyorba, s vigyázva kiemelt onnan egy dobozos virágot. A virágot, dobozával együtt, az asszony felé nyújtotta.
„Gerbera... A te virágod...”
Az asszony, ahogy tekintetét a férfira visszaemelte, fordultában, keze teljes lendületével ellökte magától a csöpp virágot, a virág kirepült a nedvet tartó gyűszűből, s valósággal szétfröccsent az átlátszó dobozban.
A férfi lehajolt érte, hogy fölvegye.
„Ha most elmondhatnám neki... – gondolta. – Persze tudom, hogy nem mondhatom el... Ám ha mégis, ha minden megváltozhatna, és újra érdemes volna szólni, igen, elmondanám akkor neki: Tudod, mostanában mintha többet lennék veled, többet, mint amikor még otthon voltál... Reggel, mielőtt beágyaztam volna, kitártam a szobánk ablakait, és letekintettem a húszméteres mélységbe... Azután tovább ágyaztam... Képzeld, nem tudom úgy leteríteni, sem az asztalt, sem a heverőt, ahogyan te szoktad régen. Pedig igyekszem, nagyon igyekszem. Ez az igyekezet lassan már az én bolondériám. De tényleg nem értem: az a takaró miért nem simul ki nekem is ugyanúgy? Mondd, miért nem?...”
„Meddig, arra felelj!” – fakadt ki a nő, s a feje alól kirántva a párnát, görcsösen a szájára szorította. – Meddig fehér a fal?... Meddig vakít a Nap?... Tudni akarom, meddig?!...”
A férfi igazított kicsit az asztalra állított dobozon, aztán némán hátralépett, az ablak elé állt, sokáig bámult maga elé a maszatos üvegre. Később közelhajolt az ablakhoz, egészen közel, hosszan rálehelt, és ujjával egy vonalat rajzolt a párás üvegen.
Amint a keskeny csíkon át jobban alátekintett, igazából akkor eszmélt rá, hogy ő itt most tulajdonképpen pontosan ugyanazt látja felülnézetből, amit tavaly ilyenkor odalentről a padról látott: látta a sárga levelet gereblyéző asszonyokat a park őszi fái alatt.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.
kazandoki.hupont.hu
4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
11. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
14. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
15. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
17. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
18. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
19. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
21. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
23. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
24. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
25. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.
burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu
27. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu
28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
29. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
30. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
31. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
32. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
34. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
35. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
36. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
37. Köszöntelek a "Szín-varázs" honlapon
► Kastély-túrák - romkastélyok és a természet különlegességei.
szin-varazs.hupont.hu
38. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
41. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
42. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
44. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
45. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
46. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
47. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
48. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
50. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
51. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
52. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
53. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
54. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
56. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
57. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
60. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
61. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
62. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
63. Csajok!
► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!
csontikutya.hupont.hu
64. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
65. Isten hozott az oldalamra !!!
► ''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor
szekelymagyar.hupont.hu
66. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
67. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
68. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
70. Vállalkozás ellenőrzés, belső ellenőrzési ismeretek, kontrolling
► Ellenőrizzzzzzzzzzz TE is!
ellenorizzteis.hupont.hu
► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!
te-oldalad.hupont.hu
72. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
73. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
74. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..
vagy.hupont.hu