Kaszás Máté: ÉG NÉLKÜLI ESTE

Történetek az önmagából élő emberről (és más írások)

 

 Kaszás Máté

Messze

I.

Ezekkel a kezekkel...? Most már így lesz: szorítania kell életen át... – Leengedte a férfi fejét, hátra, a párnára. Muskátlilevél hullt le a párkányra. Azt is az ember csinálta valamikor, az ablakpárkányt. Megcsinált a férje mindent, mindenben a segítségére volt. Ha kellett, krumplit pucolt, habot vert fel a süteményhez, főzte, kevergette a paradicsomot, a lekvárt. A disznókat, tyúkokat etette. Eltörte a kutya fején a zsindelyt. Olyan is volt.

Már újra kicsi gyerek, félálmában babákkal játszik, beszélget velük, mindig lefelé mosolyog rájuk. Mert többen vannak körülötte, gondolni lehet. Kedvesen végighordozza rajtuk a tekintetét, jobbra-balra, mint aki nem ezen a világon van már. „Téged szeret az Isten, hiszen az arcod nem tükrözi a szenvedést” – akarta mondani neki múltkor. De nem mondta. Meg azt is mondani akarta: „Lehet, énrám vár a kín... hogy méltón viselhessem a neved...

„Tudod, én már nem akarok mindenáron fölébredni” – súgta egyszer az ember, a betegsége kezdetén, amikor még tudott beszélni. Hirtelen hűvös, morcos lett mindenkihez. Sőt, büszkévé vált. Azért se ment az utcára. Ne lássák, ne bámulják, hogyan küszködik a járással. De ahogy ráébredt végérvényes tehetetlenségére – lejjebb adta. Elnyugodott a haragja. Már a fájdalmas beavatkozásokkor is azt mondta az orvosnak: „Nem, nem fáj. Ez semmi...”. Ami részint igaz lehetett, hiszen a sorvadás miatt mind érzéketlenebbé vált a teste. A gyerek szerint a fájdalomra való érzéketlenség ajándék apjának mindazért a sok jóért, amit másoknak cselekedett.

Ő ezt nem tudta volna így kigondolni. Ahogy azt sem gondolta volna soha, milyen rettenetes csak ülni valaki mellett naphosszat, s nem szólni.

A járókeret is, lám, már csak hányódik itten. A gumikesztyűket szárítgatja rajta a gyerek. Gyerek?! Harmincöt éves. Eljön naponta, kétnaponta, lemossa az apja hátát, nyakát, arcát. Megborotválja. Megfésüli. Kicseréli a kötést a lábán, combján, ülepén. Gumikesztyűben gondozza. Akárcsak a lány. Az is eljön. Fölváltva ápolják apjukat. Elvégzik, amit kell, aztán köszönnek, sietnek haza. Maradnak ők ketten az emberrel. Nézik egymást. Hallgatják a másik sóhajtását. – Végigsimított a férfi homlokán. Nem meleg, nem is hideg. Az ingén igazított. Visszafelé, keze fonákjával, megérintette a borostás arcot.

Elfekszik ez itt hónapokra, évekre...

„Az élethez való jogunknak nincs évben meghúzható határa”, magyarázta múltkor a gyerek. És még azt is mondta: „Mindennap megszűnik valami szomorú. És mindennap születik valami szép...”

Mond ilyeneket.
Mint tegnapelőtt is, ahogy elérzékenyülve megjegyezte: tegnap – s itt elcsuklott a hangja –, tegnap apja feküdt az ágyon. Tegnap valóban apja várt rá. Nem úgy, mint máskor, sokszor, majdnem mindig, magyarázta, hogy látta, van itt valaki az ágyon, valaki, aki bámul rá, s félrebeszél, olyan mint az apja, mégsem az. Tegnap apja volt itt, mondta. És hogy elszorult a torka, amikor apja teljesen tiszta értelemmel beszélt hozzá. Arról, hogy már csak egyet tehet értük, de azt folyton teszi: imádkozik. „Apa imádkozik értünk, anya!....” Tegnap újra találkozott apjával, mondta a gyerek boldogan.

Ő nem szólt semmit. Nem állt elő a saját gondolatával, csak magában mondta, mormolta: az olyanok, mint az ember is, akik már csak fekszenek betegen, és soha nem fognak járni, soha énekelni, nevetni, bizonyára többet tudnak a hallgatás hideg valóságáról, többet, mint akik még járnak, nevetnek, terveznek. A hallgatásban mérhetetlen súly és fájó méltóság van.

Néha mintha mondaná, mutatná az ember, hogy csípi a szemét valami. Egyszer a jobb, másszor a bal szeme felé mozdítja a kezét. És valóban megcsillan a könnye. „Nehéz?”, kérdi tőle ő. Látja, a szája elnyílik olyankor, épp csak a hang nem jön ki. Így néz az ő szemébe.

Van azért, hogy megszólal. De a hangja nem a régi már, nagyon megváltozott, olykor egészen halk, máskor dörmögően mély. Legtöbbször sírósan elakad.

Ő meg elfordul tőle olyankor. Néz inkább valahová oldalra, ne kínozza. A tévére néz legtöbbször. A tévé mindig be van kapcsolva, hangot nem ad rá, úgy is lehet érteni. Főleg amikor azokat az éhes állatokat mutatják. Ahogy egymásnak rontanak a forró nyári ég alatt. Egyik a másik torkának. Lerántják a gyengét a földre. Átharapják a torkát. Ilyenek vannak, ilyeneket mutatnak. Hogy ez a természet, ebből áll: ledöntésből, torokátharapásból, vérből. És közben fújdogál a szél, homoktölcsér forog, ott húz el a legelésző csorda mellett, rá se hederítenek. Hogy egy boszorkány netán, haláljel vagy efféle – nem. Ha az oroszlánok ledöntik közülük a testvérüket, akkor se mennek messze, megállnak a közelben, bámulják, hogyan falják be a ragadozók a testvér utolsó porcikáját. Nem jókedvvel nézi, mégis nézi. Gondolkoztató. Hogy hát akkor ez itt tényleg így van, így lett kitalálva, így működik. És működik. Aztán annak a győztesnek is leáldozik egyszer. Eleinte még elűzi a fajtájabeli ellenfeleket. Olyankor büszkén lépdel. De újra és újra visszatérnek a riválisok, és egy napon nem engednek, elfoglalják annak helyét, őt magát elűzik, halálos sebbel kullog egy fa alá, ahol ellepik a legyek.

Az a rengeteg keksz, azt mondja múltkor az ember, és a mennyezetre mutatott. Hogy összehordták oda valakik. Azok, így mondta. Azok összehordták, és neki kell mindent elrendeznie. Káromkodott. Amit pedig régen nem szokott. „A pokóba velük!...” – mondta. Már ahogy ki tudta ejteni. Meg, hogy: szar. Azt tisztán kimondta.

Mást lát, az már biztos, teljesen mást, mint ami van. Követi a tekintetével annak a másnak a mozgását le és föl, jobbra-balra. A kezével rendezgeti, simítgatja. Őt talán nem is látja mindig. Enni nem akar. Mérgesen eltolja a kanalat, szívószálat. A rizsszemeket egyenként kiköpdösi.

Az orvos azt mondja, elugrálnak az erei. Meszesek. Hogy azért ugrálnának el? Nehéz eltalálnia a vénáját. Múltkor is csak nyomta neki befelé a tűt, ropogott a hús, az izom. Akkor nagy fájdalma volt az embernek. Ő csak fogta az ökölbe szorított kezét, tartotta, de az meg sem rezzent. Hanem annál jobban az arca, szemöldöke, homloka. Rángott, rángatózott a bőre. „Az úristenit!”, sziszegte, fogcsikorgatva, valahonnan a teljes összetörtségből. Roncsaiból. A roncsai mélyéből meredt elő a tekintete. Ő próbálta simogatni a kezét, de olyan keményre összerándult, mint a kő.

Nem az az ember már, aki volt valamikor. Nem úgy nem az, hogy öreg lett, nem tud menni, beszélni, hanem gyökeresen nem az már. Egy idegen valaki. Bizonyára ő is idegen neki. Érezni a bámulásából. Érezni, hogy idegenek lettek egymásnak. Áttörhetetlen fal van kettejük közt, amely, lehet, most már megmarad örökre.

Talán önmagának is idegen.

Rajzszögekről beszél újabban, meg deszkákról. A deszkák fönn vannak magasan. Máskor kicsi gyerekek fejét simogatja mosolyogva, és kedvesen gügyörészik hozzájuk.

A doktor szerint nem sok van neki hátra. Szép lassan elsorvad mindene. „Istenem, édes Istenem!...”, ezt olyan gyakran sóhajtja. Enni nem akar. A második kanálnál már kifelé fordított tenyérrel emeli a kezét, mintha nem is csak a kanalat akarná eltolni magától.

Látni rajta, hogy nagy dolog, rendkívüli esemény közeledte tartja izgalomban. Tudható, az a dolog, az a közelgő esemény teljesen leköti a figyelmét. Már csak ritkán van itt, jobbára odaátra tekintget. Unja a körülötte ácsorgók aggódó arcát, vizslató tekintetét.

A gyerek tavasszal ki akarja vágni a szőlőt, csak a lugast hagyja meg. Gyümölcsfákat ültet majd a helyükre. Azt a szőlőt sokat kapálták ők ketten az emberrel.

Figyeli, s látja, minden megváltozik rajta. Már eddig is megváltozott. Mindene átalakul. A bőre teljesen elvékonyodott, mint valami hártya, olyan. Szeme mélyen ül a gödrében, és apró, mint a meggymag. Ha ő ránéz, máris elfordítja a tekintetét, s a falat nézi, vagy úgy tesz, mintha nézné. Már idegen neki az itteni szag, illat. A levegő túl hűvös vagy túl meleg. Az ételek íze, az italok aromája semmit nem jelent számára. Mintha teljesen másvalaki volna.

Még a színe is, vagy nem is a színe, mert hiszen nincsen színe, teljesen fakó, kifakult. A szája is másmilyen. Gyökeresen más. Belül meg, a nyelve körül, a nyelve alatt a pépes ételmaradék. Amikor szólni akar, belátni a szájába. Ahogy fekszik, belátni. Másmilyen lett a hangja. A régi hangja elhagyta. Vagy a hangját hagyta el az a valami, ami olyanná tette, amelynek köszönhetően ő volt eddig, ő maga. Ez a mostani hang már csak dörmög bele a vakvilágba.

Az unokáihoz eleinte még próbált kedves, mosolygós lenni, de mára már hűvös, tartózkodó velük is. Mintha mindenki becsapta volna, és ezért most haragszik.

A lány mondott valamit tegnap. Hogy a férje, a veje, tavasszal készít majd egy kerekes kocsit vagy gurulós széket, abba ültetik az apját, és dúdolva-dudorászva le-föl tologatják az utcában.

Este a gyerek is előállt szép szavalatával. Egészen halkan kezdte. A Holdról szólt, amely ma éjjel különösen hosszan időzik az égen. „... Könnyű fátylak lágy selymén hajózik, messze-messze...”

Őneki hirtelen nagyon mélyről szakadt föl a sóhaja, s szükségesnek érezte, hogy határozottan kimondja már végre, amit gondol. Azt, hogy: nem.

„Neeeeeem!...”

 

II.

 

„Hogy tudtad ezt velem tenni?! Meghaltál. Hiszen te is így akartad. Nem akartál te már semmit. Nem mentél, nem járkáltál, nem sétáltál, amíg sétálhattál, hanem csak ültél szótlan a gangon, vagy feküdtél a fal felé fordulva az ágyadon...”

Amikor a sírházban a fedelet rátették az emberre, a holttestére, ott szállt egy kis bogár, egészen parányi, és berepült vagy bepottyant a szemfedőre. Úgy zárták le a koporsóvivők, hogy a bogár benn maradt, ő látta. Meg talán a gyerek is észrevette, vagy a lány. Igaz, nem mondták, utóbb sem.

Akkor nem lesz egyedül, gondolta ő, az ember nem lesz egyedül... Amíg ő is megjön majd...

A sírnál már nem a bogárra gondolt. Előrébb lépett, és lenézett. Hogy hát akkor ez az a hely. Régen is sír volt ott. Ásáskor kicsit beszakadt oldalról. Akkor adott még egy kis pénzt a sírásónak, hogy kijavítsa a hibát. Hideg volt. Hó. Egyedül ásta az illető. Eljön-e majd megint? Ki tudja, gondolta.
Mélyre tették a koporsót, nagyon mélyre, mélyebbre nem is tehették volna már.

Jó ez az anyag, jó sűrű, mi mindenből van összegyúrva, hogy így egyben marad! Jó, hogy ilyen, gondolta. Mert hisz lehetne másmilyen is, mint a víz vagy a levegő: elfolyó, áttetsző, nem megtartó. De ilyen, és ez jó. Sem lefelé, sem fölfelé nem kell látni már.

 

III.

 

Leballag a lépcsőn, a tyúkokhoz megy, hogy vessen nekik egy kevés szemet. Este bezárja őket az ólba, az istállóban matat, onnan a konyhába ballag, vizet enged a vödörbe, becsukja a konyhaajtót, a kulcsot a tenyerébe veszi, kilép a gangra, letipeg a lépcsőn, elhalad a szobai ablak előtt, bemegy a szobába. Képek a falon. A tévé tetején. Ott a falióra. Az ember ágya, párnája. Asztalon a pohara. Kések, villák, melyekkel evett. Ketyeg az óra. Kimerülten ágyat bont.

 

 

 

 

 


Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

4. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.

szagelszivo.hupont.hu

5. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

6. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

7. Minden sztár

► Itt Sztárokról lesz szó!

minden-star.hupont.hu

8. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

9. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170

► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz

wernig.hupont.hu

10. Expert Orosz Cseh Szlovák Fordítócsoport

► Orosz, cseh, szlovák, angol, német fordítás anyanyelvi fordítóktól RUSSIAN, CZECH, SLOVAK, HUNGARIAN, GERMAN TRANSLATION FROM NATIVE SPEAKERS

expert-fordit.hupont.hu

11. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos

► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól

pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu

12. Eladó ingatlanok Debrecenben INGATLANKÖZVETÍTÉS, FELÚJÍTÁS, HITEL

► Az értékesítés átmenetileg szünetel !!!

ingatlan-debrecen.hupont.hu

13. ♥•••Sztárok•••♥

► ღƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒღღ♥ღItt Sok Sztár Meg Található Jót Lehet Benne NézegetniღƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒღღ♥ღJó Böngészést Kívánok•.••♥

sztarok-selena-miley.hupont.hu

14. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

15. Horváth Kárpit Kaposvár

► Ülőgarnitúrák,francia ágyak,heverők,antik garnitúrák,áthúzása ,javítása, rövid határidővel,széles szövetválasztékkal, kedvező áron.

karpitos-kaposvar.hupont.hu

16. Csányi Tagóvoda

► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)

csanyitagovi.hupont.hu

17. SZTÁRLEXIKON

► Keressd a sztárt és megtalálod!Itt!

mindensztar.hupont.hu

18. wonderfulphotos

► Citate,Cofee, szep idezetes, verses, nevnapi, szuletesnapi kepek , hatter szettek, fejlecek, sorelvalasztok, feliratok , versek, idezetek! Az oldalak folyamatos feltoltes alatt allnak, latogass meg gyakrabban, koszonom , danke, multumesc , thanks.

wonderfulphotos.hupont.hu

19. Monster High

► Ez az oldal a Monster High-al foglalkozik.Itt mindent megtuthatsz a szereplőkről és egyéb dolgokat ami a sorozathoz kapcsolodik :) Jó szórakózást! :D

monsterhighforever.hupont.hu

20. Méhész kelékek forgalmazás

► Méhészkellék kategóriák MÉHÉSZBOLT (227) Termék AKCIÓS TERMÉKEK (41) Anyaneveléshez szükséges kellékek (18) Anyarács (4) Cukorlepény (2) Egyéb méhészeti segédeszközök (13) STB

meheszaruhaz.hupont.hu

21. Szélvédőcsere, autóüveg csere, szélvédő

► Szélvédőcsere akár a helyszínen, hétvégén, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, CASCO kárrendezés, korrekt árak.

szelvedo-csere.hupont.hu

22. Sokféle,különböző receptek..

► Sziasztok:)Mindenféle receptek közzül választhattok:)Folyamatosan bővítem:)..Jó étvágyat mindenkinek hozzá!!:)

receptek.hupont.hu

23. Bite Fight.hu: Wolf Rieder Klán [W.R]

► Sziasztok! Itt mindent megtalálsz a Wolf Rieder Klánról ami csak érdekel!Ha valami hibát veszel észre csak szolj és megpróbálom orvosolni a problémát.A honlap szerkeztője: Saszta.

wolf-rieder.hupont.hu

24. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

25. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

26. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN

► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli

cirt.hupont.hu

27. TESTAMENTUM - az Ön életéről szóló biztosítás

► A biztosítás fő célja, hogy Ügyfeleink még életükben gondoskodhassanak végtisztességükről, illetve megkímélhessék szeretteiket a temetés költségeitől. 06-20/5985305

alkony.hupont.hu

28. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja

► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása

muanyagtermesztoedeny.hupont.hu

29. A világítótorony

► Természetesen mindenkiért.

avilagitotorony.hupont.hu

30. ETIK PONT - Nyílászáró GYÁRI Szakkereskedés-Keszthely és a Balaton körül

► Fő szolgáltatásunk minőségi műanyag, és fa nyílászárók értékesítése. További termékek: árnyékolástechnika (redőny, szúnyogháló), VELUX tetőtéri ablakok, HÖRMANN garázskapuk.

etikpont.hupont.hu

31. ANTENNA SZERELÉS,JAVÍTÁS ÉS BEÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! TEL:+36705192134

► Digitális SD,HD műholdvevők,földi digitális antennák szerelése.Mindigtv,Mindigtv Extra kártyás vevőegység szerelése.UPC DIRECT,DIGI TV szerelése,javítása!

antennaszerviz.hupont.hu

32. Rábafüzes

► Sokunk szülőfaluja, lakhelye : RÁBAFÜZES

rabafuzes.hupont.hu

33. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

34. ARION 2012

► IRODALOM KÖLTÉSZET NOVELLA MŰFORDÍTÁS

thepoet.hupont.hu

35. Mozgásjavító Általános Iskola Sály

► Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sályi Tagintézménye 3425 Sály Gárdonyi út 18 Tel: 49/336-034

mozgjavsaly.hupont.hu

36. Szélvédő javítás Budaörs Sport u. 3.

► Azonnali, garanciális, olcsó szélvédő javítás Budaörs Sport u. 3. Telefonszám: 06 30 602-6000 és 06 70 602-6000

szelvedojavitasbudaors.hupont.hu

37. BALATONOS PÓLÓK KÉSZÍTÉSE

► Egyedi minták - Olcsó árak

balatonospolo.hupont.hu

38. Runescape egy kis segitség

► Itt egy csomo dolgot meg tanulhatok bár nem biztos:)

rhharcos.hupont.hu

39. SZERÁJ SZÉPSÉGSZALON KAPOSVÁR EZREDÉV U.11.

► Minden egy helyen! Alles an einem Ort!Szeráj Schönheitssalon

szerajszepsegszalon.hupont.hu

40. Meguntam-Kidobjam? Á,á... vétek lenne,hisz egyszer bármire jó lesz még az!

► Én is így tettem, de műgyűjtő nem lettem. Értékes és kevésbé értékes tárgyaimat itt megtekintheted.

meguntam.hupont.hu

41. Beagle kutyás oldal és klub

► Itt a helye az összes Beagle kutya gazdájának! Ezen az oldalon megtudhatsz mindent a beagle kutyákról és hasznos tanácsokat is kapsz

beaglekutyak.hupont.hu

42. Órajavítás és Ajándékbolt Solt

► Ha SOLTON jár, nézzen be hozzám! Amíg az órája jó kezekben van, szétnézhet az üzletemben. Ha valami ajándékfélére szüksége van, nálam megtalálhatja! Minőségi munka, udvarias kiszolgálás, diszkrét árak!

orajavitas-solt.hupont.hu

43. Dani játékai

► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!

dani-jatekai.hupont.hu

44. NAPKEZŰ..............................Kézápolás műköröm építés

► Egy nő külsejének - csakúgy, mint az ápolt szép haj - meghatározó része a szép köröm is.Többletszépséget ad, így Önbizalom növelő szerepe is lehet!

napkezu.hupont.hu

45. sok100hektartermofold.hupont.hu

► Eladó nagy területű szántó és erdő ingatlanok ingyenes közvetítési lapja

sokhektar.hupont.hu

46. Itt a Nagy Lehetőség!

► Legyen Sikeres, Fiatalos és Érezze jól magát, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!

nagysiker.hupont.hu

47. Csak egy mondat, minden egyes nap!

► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!

csak-egy-oldal.hupont.hu

48. Akciós cipők a legjobb áron!

► Márkás, eredeti - Nike, Adidas, Reebok, Puma, Umbro, Lonsdale stb. - cipők (és egyebek) ! Szolnok - Cegléd. Raktárról, azonnal, a készleten nem lévőket beszerezzük!

akcioscipok.hupont.hu

49. fogyasztó drágakövek- méregtelenítő féldrágakövek

► Fogyasztó hatású mágneses drágakövek, féldrágakövek, jádekövek, türkiz, korall, jáspisköves gyűrűk, gyöngyök,karkötők, amelyek gyógyítják a tested, lelked, széppé tesznek, öltöztetnek és elvarázsolnak

gyogyekszer.hupont.hu

50. Minden féle Anime!

► Itt minden féle animéről lesz szó!

sorozatokanimek.hupont.hu

51. cibakilaci@hupont.hu

► Néhány gondolat Cibakházán

cibakilaci.hupont.hu

52. Masszázs, sportmasszázs képzett masszőrtől Tel:06-20-9973-983

► Masszőr Budapest XV. kerületben, igényes, csendes helyen (a IV, XIII, XIV és XVI -ik kerületek közelében). Halk zenével várom masszázs szalonomban minden kedves felfrissülni, gyógyulni vágyó vendégemet!

gyogymasszazs-masszazs.hupont.hu

53. "Hal helyett hálót!" Önfoglalkoztatás állami segítséggel.

► Semmi sem az aminek látszik.

felemeltfejjel.hupont.hu

54. Idézetek :) :) :)

► Csajos dolgok,idézetek,minden, ami nektek tetszik ;)

csajoooos.hupont.hu

55. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

56. Minou Ballet Táncstúdió - balett, balettgimnasztika, stretching mindenkinek

► TÁNC MINDENKINEK. A XXII. Kerületben - Klasszikus és modern balett, gimnasztika és stretching. Kezdőtől a középhaladóig.

cdbalettiskola.hupont.hu

57. Diószeghy-Villa Siófok/Széplak magánszálláshely. (36)309449991

► Siófok felnőttbarát szálláshelye. Stúdió-apartmanok,szobák kiadók!Wifi,SíkképernyősTV, teakonyha. A szálláshely csak 6 éven felüli vendégeket fogad, és bulizásra nem alkalmas.

vendeghaz-dioszeghy.hupont.hu

58. Hannah Montana fan vagy? Itt a helyed!!

► Hannah Montana.Ez igazán jó hannas oldal.Lépj be és nézd meg!!

h-montana.hupont.hu

59. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

60. Hanyi-menti Általános Iskola, Átány

► Üdvözöljük honlapunkon!

iskolaatany.hupont.hu

61. Közösképviselő - Közösképviselés - Közöskepviselet - Közösképviselőm

► Mert mi a lakóparkok jövőjét képviseljük. Mi a lakóparkokat képviseljük, család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a lakóparkokban. Mi alakítjuk a lakóparkok jövőjét. Kapcsolat: +36 30 555 4367

kozoskepviselok.hupont.hu

62. divatFashion

► Itt mindent megtalálsz ami a divatal kapcsolatos legyen az öszi,nyári,tavaszi vagy téli trend. És jobbnál jobb ruhadarabok közül válogathasz kedvedre

divatfashion.hupont.hu

63. Reti Zoltan fafaragas-butor.hupont.hu

► Keresse fel honlapomat! Ha felkelti érdeklődését, netán készíttetni szeretne bármit, amik a fotókon láthatóak, szívesen állok rendelkezésére.Ha netán észrevételt, megjegyzést is írna,az email cimemen, szívesen venném azt! Köszönöm!

fafaragas-butor.hupont.hu

64. FAPISTA ÉS FAJANKÓ ASZTALOS MŰHELYE-HETVEN ÉVI GYAKORLAT

► A természetben létrejön,mi eszközöket,bútorokat gyártunk belőle és kik ebben a környezetben élnek a természethez közel érzik magukat.

favitrin.hupont.hu

65. csaajoknaak

► midenféle csajos dolgokról szól ezt ne hagyjátok ki csajok

csaajoknaak.hupont.hu

66. Építési e-napló

► Megoldjuk az e-napló megnyitását és vezetését Ön helyett! Felelős Műszaki Vezetés

e-naplo.hupont.hu

67. http://naruto-shippuuden.hupont.hu

► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.

naruto-shippuuden.hupont.hu

68. AUTOK

► Auto!

csikcsomortan-kona.hupont.hu

69. Nagy Ágnes Hannah

► A nyelv kész varázslat. Mágikus jelképekkel kommunikálunk: minden betű egy jelkép, minden szó egy szimbólum. Játsszunk velük

szavakkal.hupont.hu

70. Pajkos Fénysugár Alapítványi Óvoda és Bölcsőde

► "Beszélj velem úgy, mintha felnőtt lennék! Játssz velem úgy, mintha gyerek lennél! Bízz bennem! Adj nekem feladatot, majd meglátod, milyen ügyes vagyok!" Dávid Rózsa

pajkosfenysugar.hupont.hu

71. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock V., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Ha egyszer eljön az idő, és távoznunk kell e földi zarándokútról a Mennyország, vagy a Pokol felé, mit viszünk magunkkal? Érzéseinket? Emlékeinket? Mi marad ott lelkünk mélyén belőlünk? S vajon nem ezektől lesz a Mennyek új Éden, és a Kárhozat pokol?

solverus-versek-v.hupont.hu

72. terv tervek tervezés HIDRO-BUILD KFT.

► TERV TERVEK ELÉRHETŐ ÁRON tel:06-30-493-5224

fenylakk.hupont.hu

73. aki ide belép remélem szereti a lovakat és nem bántalmazza öket!!!!!!!!!!!

► itt csak lovas képek vannak meg talán más fajta kép is található,ja és még valami ti nebántsátok a lovakat hanem szeresétek öket ha van!

hettti.hupont.hu

74. Martina Stossel

► Szerintem mindenki ismeri Martina Stoesselt.A Violetta cimu sorozat foszereplojet,nos ez az oldal rola szol!Erdemes megnezni minden lapot mert ezek folyton frisitve vannak.A masik blogom cime: Tini-martina.gportal.com

tini-martina.hupont.hu

75. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 35
Heti: 104
Havi: 126
Össz.: 40 435

Látogatottság növelés
Oldal: Messze
Kaszás Máté: ÉG NÉLKÜLI ESTE - © 2008 - 2026 - kaszas-mate-uj-konyve.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »