Kaszás Máté
Ott volt az a takarítónő a morgó hangjával, kopott szandáljában, akkor vették föl munkára, amikor idősb Hromos Elekné a fiával, ifjabb Hromos Elekkel megérkeztek a kórházba. A főnővér hosszan magyarázta az új alkalma-zottnak, hogyan kell itt a takarítást végezni. A szerencsétlen mindjárt fejbe kólintotta magát nagy igyekezetében a hosszú törlőfával. Huppogva köhögött. A rózsaszínű munkaköpenye zsebéből egy koszos rongyot rángatott elő, abba fújta az orrát. Aztán nagy lendülettel leemelte a teli vödröt a kocsiról, hogy vizet cseréljen, ám a kocsi megbillent, és egész pucerájával a kőre caffant.
A nővér azt mondta idősb Hromos Eleknének, szerinte azért égett szénfeketére a bőr a férje tenyerén, mert „a bácsi” egész éjjel a tüzes radiátorcsövet szorongatta. Hromosné odasúgott a fiának: Nem érezte, hogy égeti? Vagy érezte, és azért szorította? Ifjabb Hromos Elek nem felelt. Amikor beléptek apjához, idősb Hromos Elekhez, a nagy beteg épp kifelé tekintgetett az ablakon, a hatalmas fenyőfákat nézte, nem tudott betelni velük. Azt suttogta az érkezők felé elfúlón:
„Ilyen fáknak a rönkjeit fűrészeltem Komlón, a fatelepen. Ugyanilyen sudarasakéit...”
Még egyszer erőre kapott a nyelve.
Ifjabb Hromos Elek (45) lehajolt hozzá, úgy hallgatta apját, remegő állal. Azt mondta apjának nagyon lassan, tagoltan: mindig úgy képzelte, messziről, idegen országokból szállítják a fatelepre azokat a nagy rönköket.
„Á, dehogy! – legyintett id. Hromos Elek nyugodtan, túlontúl nyugodtan már. – Innen, ebből az erdőből hozták. Én tudtam.”
Hromosné az ágy végénél állt némán, és próbálta elképzelni mindazt, ami volt, de már nincsen. Hallgatva őket, férjét és meglett felnőtté érett fiukat, maga is elindult velük, az emberrel és a „gyerekkel”, visszafelé az időben. Látta a 35 évvel ezelőtti fiát és a 35 évvel ezelőtti férjét. A régi vágású férfit látta, aki magával viszi tíz éves gyerekét akkori munkahelyére, a fatelepre, zsemle bucit vesz a fiának meg főzőkolbászt. A gyerek a szalonnadarabokat sorra kiturkálja, apja jóízűen megeszi. „Még sosem láttam annyi kivágott fát, olyan szépen elrendezve, egymás tetejére rakva” – súgta apjának a „gyerek”. És hogy, emlékszik, keskenyvágányú vasút közlekedett a telep farakásai között. „Masszív csillék hosszú sora ...” – suttogta idősb Hromos Elek fogyó lehelettel. „Szénszag és fenyőillat keveréke...” – mondta ifjabb Hromos Elek, lelkesen. „Halott fák szaga...” – sóhajtotta Hromosné, persze csak magában. Akkoriban az ember még bőbeszédű. „Annyit beszélsz, mint egy asszony!” – veti sokszor apja szemére a tíz esztendős gyerek. Amúgy büszke apjára, legfőképpen az erejére, izmos karjára. Apja gyorsjárású, szinte mindig szalad. „Nem tudtam veled lépést tartani...” Zöld nejlon-busszal utaztak. „Bár – folytatja az emlékezést a „gyerek” – lehet, csak azért maradt meg bennem a nejlon szó, mert a sofőrt Náj Józsefnek hívják. Most polgármester a falujában, úgy tudom.” Beülnek apjával a buszba, Komlón, és elfogyasztják a maradék főzőkolbászt. Közben kifelé nézelődnek az ablakon, a kora délutáni forgalmat figyelik. Három óra; még hét ágra süt a nap, bár a levegőben érezni a város jellegzetes szénfüstjét is. Aztán 15 év eltelik! „Tizenöt év múlva – folytatja a gyerek – újra együtt megyünk Komlóra. Akkor már Zsigulival! Emlékszel?...” A „gyerek” mesél, mesél. Az ember csak néz kifelé az ablakon. Kilenc évig hajtotta azt a kocsit, magyarázza a „gyerek”. „Az első közös utunk mindjárt Komló volt. Most már emlékszel?” A presszóban sört rendelt apjának, magának üdítőt... Kocsik és kocsik – ifjabb Hromos Elek sorolja, hány autója volt eddig. Végül szomorkásan azt mondja: „És ez a mostani. Ebbe még nem is ültél, apa...”
*
Az út oda, abba a sötét kórházba, újév napján, hazulról, a házukból egyenesen a halálához vezető útja volt az embernek, gondolja id. Hromos Elekné. Ahogy a mentősök a hordágyon kifelé vitték, férje még megmarkolta utoljára a barna borításajtó-szárnyat, megtorpanásra késztetve a mentősöket. Megérezte, hogy nem látja többé a házát? Ő akkor nem ülhetett be a mentőbe, nem volt benn szabad hely, egy másik beteget is szállítottak ugyanakkor, neki a „gyerek” nemrég vásárolt kocsijában kellett utaznia, de útközben elromlott az autó, a falu határában, a fagyos éjszakában leállt, az embert meg csak vitte tovább a mentő, nem kiálthatott utána...
*
Nézi a néma tévében – azóta szándékosan nem ad rá hangot – a haldokló gepárdkölyköt, ahogy az a tűző napon a testvérét várja. Nézi a testvért (ugyanolyan göthös; egész famíliájuk oda), amint egy lapátfülű kutyát próbál elkapni (kétszer, háromszor nekiiramodik, sikertelenül). Nézi a haldokló gepárdkölyök imbolygó járását, végső elhagyatottságát (minden halál ilyen?). Nézi, ahogy körben gyülekeznek a sakálok (csak leülnek a közelben, s figyelik a tehetetlenkedőt, aki jobbra-balra dülöngél). Az éhségtől elgyötört csont és bőr lény még fel tudja mérni helyzetét: a testvér nem hoz neki enni: nincs remény. Ám a dögevők nem rohanják le azonnal, várnak. Talán a villámgyors ragadozót – (akivé válhatott volna) – tisztelik a várással? Szándékosan nem néznek a szédelgő szemébe. A reszkető lábakat lesik csak, sunyt farokkal. Mind itt vannak, körbeülték, mint egy asztalt. Várnak. Várják, hogy kihűljön az ételük. Legalább annyira, hogy nem néz már a szemükbe!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.
kazandoki.hupont.hu
4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
8. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
11. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
14. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
15. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
16. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
17. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
18. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
19. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
21. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO
seat-alkatreszek.hupont.hu
22. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
25. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
26. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
27. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
28. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
29. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
30. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
31. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
32. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
33. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
35. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
36. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
37. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek
► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése
napelemrendszerek.hupont.hu
38. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
39. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
40. Punjab Tanoori Indiai Étterem
► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.
indiaietterem.hupont.hu
► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.
burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu
42. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
43. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu
44. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
45. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
46. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
48. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
49. Köszöntelek a "Szín-varázs" honlapon
► Kastély-túrák - romkastélyok és a természet különlegességei.
szin-varazs.hupont.hu
50. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
51. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
52. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
53. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
54. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
55. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
56. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
57. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
58. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
59. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
61. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
63. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
64. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
65. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
66. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
68. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
69. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
► Szalai Román versei
szalaiversek.hupont.hu
71. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
72. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu
73. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
74. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
75. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu