Kaszás Máté: ÉG NÉLKÜLI ESTE

Történetek az önmagából élő emberről (és más írások)

 

Kaszás Máté

Medvetalp

 

Öblös hangja máig a fülemben: „Meggyöttél, gyerök?” Mondhattam volna erre azt is, hogy: kedd, vagy: szilvás gombóc. Az öreg, mint a nagyágyú. A felesége az ágyban, már negyedik éve, fejjel az ablak felé; sosem bámul ki rajta, még sincsen panasza.

Az ócskábbik szivacsot hoztam, az ócskábbik ecsetet, meg az ócskábbik beretvát. A főnököm adta. A főnöké volt a táska is. Vasárnap volt. Mindig vasárnap délelőtt mentem.

Az udvaruk hosszú és széles, benne szinte pötty a trágyadomb. A keskeny betongang széle még nincs lepattogva. Amikor belépek, az öreg már a sással fonott támlás széken ül a szoba közepén. Gondolom, sokáig lökdöshette maga előtt, míg odaért vele. Tenyere, mint a medvetalp. Pontosan ott ül, ahol ilyen alkalmakkor szokott, mégis megkérdi: „Jó lesz itt, gyerök?” Bólintok. A fia, van az is már vagy hetven éves, megkínált egyszer vörösborral, két szobával arrébb. Sűrű mint a vér, szinte már fekete ital. Megittam, s mentem beretválni. „Aztán el ne vágd ám a papa nyakát!” Nem vágtam el. Inkább még tisztábbra vakartam, mint máskor. Igaz, a bor kicsit meglökött, de vigyáztam. Valahogy nem éreztem annyira a bűzt, a húgyszagot. Később, mikor az öreg fia nem volt otthon, beosontam a szobába. Tudtam, hol a korsó. Úgy, korsóból ittam, ne kelljen aprózgatni.

„Ki az?” – szokta kérdezni az öregasszony, mikor belépek.

A fogadott ápoló mindig szivaccsal mossa az arcát, utána száraz rongydarabbal törli meg, de a legyek változatlanul ott köröznek a nyitott szájból ütemesen ki-kilökődő szagfelhőben.

„Én vagyok, a borbély.”

Figyelem, ugyanoda néz, ahová az előbb; a meszelt fal hajszálrepedéseit méregeti.

Amíg pemzlizem az öreg arcát, arra gondolok, akár be is hunyhatnám a szemem. Az öregé már csukva van. Persze én mégis nyitva hagyom, nem mintha félnem kellene, hogy csukott szemmel habcsókot csinálok az öreg orrára habból – van már annyi rutinom, hogy középső- és mutatóujjammal vezetve az ecsetet, szabályosan vigyem föl a habot.

Egy ócska Dovó-kést adott a főnök – kínlódjak vele. S bár a Dovóknak messze földön jó hírük van, ez itt akkor is szar. Úgyhogy nem is nagyon szíjazom, csupán mutatóból csattogtatok vele néhányszor; nem számít, hogy húz, az öreg kemény bőre bírja.

Aztán arra gondolok, megállok majd hazafelé az útszéli cseresznyefáknál, csipegetek az édes gyümölcsből, jobb étvággyal ülök a vasárnapi ebédhez otthon. De az a helyzet, feljött közben a gyomrom. Látom, hogy a hab alja, amit a késről az ujjamra veszek, sötétszürke, és zsírosan fénylik, mint a kocsikenőcs. Most érek a késsel az öreg szája sarkához; kitátja a száját, segít, hogy jobban hozzáférjek. Látom, hogy pöttyös a nyelve. A csücsökben mégis ott hagyom a szőröket, a hetes, sárga nyálpéppel együtt. Aztán jobb lábamról a balra helyezem a súlyt, ez már annak a jele, hogy pillanatokon belül kész a koszvakarás; már csak az áll gödre van vissza, azt fonákul fölfelé, lazán, csuklóból. Közben lassan szűnik a hányinger is, nyelni ugyan még nem ajánlatos, noha éppenséggel volna, mit, tele a szám nyállal, de azt majd kint egyben kiköpöm.

Megstuccolom a bajuszát. „Hogy ne érjen a levesbe!” – mondanám neki, ha nem félnék, hogy közben kifolyik a nyál a számból. Azután a szivaccsal fölitatom a maradék habot. Inkább elkenem, mint fölitatom. Máris pakolok.

„Aztán mi újság van nálatok a faluban?” – kérdezi az öregasszony.

Ettől féltem. Most le kel nyelnem a nyálamat, ha válaszolni akarok.

Közben az öreg is kinyitja a szemét, bár a feje még hátul, mintha azt várná, újra kezdjem a beretválást.

„Kész vagyunk?” – dörmögi.

Bólintok. Ahhoz nem szükséges nyelni.

Az öregasszony még mindig a falat nézi; hihetetlen hogy nem potyog le ott a vakolat.

Aztán mégiscsak lenyelem a nyálam, s azt mondom: „Nincsen semmi újság.”

Olyan nagyon nem is volt undorító a nyálam.

„Isten veled!” – köszön el az öregasszony.

Honnan tudja, hogy a kilincsen a kezem; nem láthat oda!

„Isten magukkal!”, „Áldja meg a Jóisten magukat!”, „Az ég áldja meg kendteket!”, „Viszlát!”, „Jó ebédet, jó étvágyat!”, „Szevasztok...” – Nem tudom, hogyan köszönjek el. Végül ez jön ki a számon: „Isten velük!”

Az öreg, szokás szerint rám mered: „Aztán vasárnap elgyüssz-e megint?” – kiáltja.

Újra bólintok. Csuszkál a kilincsen a kezem. Persze, hogy jövök, próbálnék csak ne jönni!

Már becsuktam az ajtót, mikor hallom belülről a motyogást:

„Mit kajabálsz, te vén bolond!”

Sűrű mintázatú csipkefüggöny van az üveg előtt; nem láthatni át.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

4. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

6. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

7. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

8. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

10. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

11. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

12. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

13. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

14. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

16. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

17. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

18. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

19. ♥(:CiCa MiNdig:)♥

► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)

cat-cat.hupont.hu

20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

21. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

22.

► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..

jokisversek.hupont.hu

23. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

24. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

25. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

26. Anubisz rejtélyes Háza

► Ha szereted az Anubisz házát akkor feltétlenül ide gyere!

anubiszhaza.hupont.hu

27. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

28. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

29. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

30. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.

► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)

remtortenetekmost.hupont.hu

31. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

32. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

33. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

34. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

35. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

36. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

37. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

38. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN

► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.

manok.hupont.hu

39. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

40. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

41. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

42. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

43. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

44. Mert Budapest városában ők a legjobbak, ezt mindenki tudja!

► Budapest szívében, ahol az út kanyargó, Egy cég ragyog, mint a csillagok csupa kavargó. Autók ezreit vásárolja fel, s a legjobbat keresi.

elado-auto.hupont.hu

45. Sokféle,különböző receptek..

► Sziasztok:)Mindenféle receptek közzül választhattok:)Folyamatosan bővítem:)..Jó étvágyat mindenkinek hozzá!!:)

receptek.hupont.hu

46. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

47. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

48. Neoterra

► A régi nevelde folytatása.

neoterra.hupont.hu

49. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

50. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

51. ZaZa Kutyaruha

► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak

zaza-kutyaruha.hupont.hu

52. ÜDVÖZÖLJÜK AZ ÖRÖK TAVASZ SZIGETÉN GRAN CANARIÁN !

► - Ingatlanbefektetések, - Luxusingatlanok, - Bérlések, - Luxus és Kedvezményes nyaralási lehetöségek a csodálatos Gran Canaria szigetén

grancanaria.hupont.hu

53. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

54. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO

seat-alkatreszek.hupont.hu

55. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

56. Minden, ami baromfi!

► Ez az oldal baromfikról szól, tenyésztőknek hasznos tippeket ad és kezdő baromfitenyésztőket tanácsokkal segíti. Számos baromfival foglalkozik az oldal, mindenről van egy kis érdekesség. Heti szinten új dolgok vannak itt. Jó időtöltést a honlapon! ;)

mindenamibaromfi.hupont.hu

57. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

58. >3Miley Cyrus<3

► Ne lopj!!!Még szerkesztés alatt áll!!!

miley-destiny.hupont.hu

59. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

60. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

61. Csajoknak mindent!

► pasik, szerelem, tanácsok, filmek, könyvek, zene, sztárok, tippek, az élet és még sok minden más!

pasiktanacsokkepek.hupont.hu

62. Ez az oldal rólad szól!

► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!

te-oldalad.hupont.hu

63. Selena Gomez:)

► ♥♥♥ ez az oldi a nagysikerű selena gomezzel foglalkozik!érezdd jól magad!itt talállsz♥♥♥ híreket,fotókat,képeket ♥♥♥

selenagomezfanz.hupont.hu

64. HANGYA VASÁRU

► ONLINE VAS-ÉS VEGYESIPARCIKK BOLT - HA BIZTOSRA AKAR MENNI! VASÁRUK, BÁDOGOSÁRUK, SZERELVÉNYEK ÉPÍTKEZÉSHEZ, FELÚJÍTÁSHOZ, BARKÁCSOLÁSHOZ! Mindig minden VAN! Mobil: 06-30-756-6463

hangya.hupont.hu

65. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

66. Költemények mindenkinek :)

► Ajánlom mindazoknak akik kikapcsolódásra vágynak,és szerettek már tiszta szívből,igazán!

verseloske.hupont.hu

67. Bihari hímzések

► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

biharihimzes.hupont.hu

68. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13

► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13

szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu

69. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN

► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044

tengerbusz.hupont.hu

70. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

71. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

72. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

73. -Inferno- Goth lélek

► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..

mygothicmusic.hupont.hu

74. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

75. Ranglista (GIRL)

► Itt találkozhattok azokkal a hírességekkel, akik a ranglista élén szerepelnek!Csak csajok! ( Az oldalon csak képekkel találkozhattok!!!)

ranglista.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 77
Heti: 181
Havi: 203
Össz.: 40 512

Látogatottság növelés
Oldal: Medvetalp
Kaszás Máté: ÉG NÉLKÜLI ESTE - © 2008 - 2026 - kaszas-mate-uj-konyve.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »